Egy presztízsgazdaságban a státuszt nagylelkű adakozással, nem pedig felhalmozással lehet megszerezni. Az a személy érdemli ki a legnagyobb tiszteletet, aki a legtöbbet ad. Ez ellentmond a piaci logikának, ahol a vagyont az méri, hogy mit tartasz meg. De sok kis léptékű társadalomban a felhalmozás gyanakvást és gúnyt űz. A megosztás a befolyásolás útja.

Az északnyugati partvidék potlatchja klasszikus példa erre. A házigazda, aki takarókat és kenukat oszt szét több száz vendégnek, címeket és hírnevet szerez. A Trobriand-szigetek Kula cseréje hasonlóan működik: a kagylóértékes tárgyakat kereskedő férfiak hírnevet szereznek. Mindkét esetben nem az anyagi haszonszerzés a cél, hanem a kötelezettségek, szövetségek és társadalmi rang megteremtése. A presztízsgazdaságok gyakran együtt élnek az önellátó termeléssel. Az emberek a felesleget adják el, nem a túléléshez szükséges élelmiszert.

Főbb jellemzők

• A státusz az adásból, nem a megtartásból fakad.
• A közösségi nagylelkűség társadalmi adósságot teremt.
• Az adományozási versengés idővel fokozódhat.
• Az anyagi vagyon inkább kering, mint felhalmozódik.

A presztízsgazdaságok azt mutatják, hogy a gazdasági viselkedés nem univerzális. Az emberek különböző dolgokat értékelnek, és a nagylelkűség a hatalom egyik formája lehet.