Az öntözés a növények mesterséges vízellátása, amelyet mindenhol alkalmaznak, ahol túl kevés, túl megbízhatatlan vagy rosszul időzített a csapadék. Ez teszi lehetővé a gazdálkodást a Nílus-völgyben, Pandzsábban, Kalifornia Közép-völgyében és Észak-Kína száraz síkságain.

A módszerek az ősitől a precízekig terjednek. Az árasztásos öntözés szétteríti a vizet a mezőn, és hagyja, hogy az beszívódjon. A barázdás öntözés a sorok közötti árkokba juttatja a vizet. Az esőztetők az esőt utánozzák, a csepegtetővezetékek pedig cseppenként közvetlenül a gyökérzónába juttatják a vizet. A középponti forgópontos rendszerek lassú körben gördülnek át a nagy mezőkön. Mindegyiknek más a költsége, a hatékonysága és az illeszkedése.

A nagy kérdések

• Forrás: folyók, víztározók, víztartó rétegek vagy újrahasznosított víz
• Szállítás: gravitációval, szivattyúkkal vagy nyomás alatti csövekkel
• Ütemezés: mikor és mennyit, a talaj és a növény állapota alapján
• Vízelvezetés: hová kerül a felesleg, és hogy felhalmozódik-e só

A világ számos legtermékenyebb régiójában süllyed a talajvízszint. A hangsúly most a csepegtetéses öntözésen, a talajnedvesség-érzékelős öntözésen és a hiányöntözésen van, amely éppen annyi vizet juttat ki, hogy pazarlás nélkül elérje a hozamcélokat.