A Schachter és Singer által felvetett kétfaktoros érzelemelmélet szerint az érzelem a fiziológiai arousal és az erre az arousalra alkalmazott kognitív címke kombinációjából fakad. Mindkét komponens szükséges.

Az elmélet szerint a differenciálatlan izgalmat a környező kontextus fényében értelmezik. Ugyanaz a megemelkedett pulzusszám fenyegető helyzetben félelemként, ünnepi helyzetben pedig izgalomként élhető meg. A klasszikus kísérletek az izgalmat adrenalin injekciókkal próbálták manipulálni, és a konföderációs személyek viselkedésén keresztül változtatni a rendelkezésre álló kognitív címkéket. Az eredmények vegyesek voltak, de az alapgondolat – hogy a kogníció formálja az érzelmi élmény minőségét – továbbra is befolyásos maradt.

Az elmélet segített a területnek túllépni a pusztán fiziológiai vagy pusztán kognitív magyarázatokon. A későbbi kutatások finomították az arousal és az értékelés relatív hozzájárulását, és kimutatták, hogy bizonyos érzelmi válaszok minimális tudatos címkézéssel is bekövetkezhetnek. Mindazonáltal az a felismerés, hogy a testi változáshoz rendelt jelentés segít meghatározni az érzett érzelmet, továbbra is vezérli az elméletet és a kutatást.

Az izgalom adja az intenzitást; a címke pedig az érzelem identitását.