A félretájékoztatási hatás akkor jelentkezik, amikor egy esemény után bemutatott félrevezető információ beépül egy személy emlékezetébe az adott eseményről. Az eredeti emléket a későbbi anyag módosítja vagy kiegészíti.

Elizabeth Loftus és kollégái kísérletsorozatban mutatták be a jelenséget. Azok a résztvevők, akik egy közlekedési balesetről szóló filmet néztek meg, majd később hamis részleteket tartalmazó kérdéseket tettek fel nekik – például egy elsőbbségadást engedélyező táblát a stoptábla helyett –, gyakran beépítették ezeket a részleteket a későbbi beszámolóikba. A hatás erősebb, ha a félrevezető információ finom, ha hiteles forrásból származik, vagy ha az eredeti esemény óta eltelt idő.

Az eredményeknek komoly következményei vannak a szemtanúk vallomásaira nézve. Az emlékezet nem egy rögzített felvétel; rekonstruktív és befolyásolható. Azok az interjútechnikák, amelyek elkerülik a rávezető kérdéseket, és amelyek elkülönítik a tanú saját emlékeit a külső sugalmaktól, segítenek csökkenteni a szennyeződést. A félretájékoztatási hatás a mindennapi helyzetekben is megjelenik, amikor a beszélgetések vagy a médiajelentések átalakítják azt, amit az emberek később átéltek.

Amire emlékszünk, részben arra, ami történt, részben pedig arra, amit utána hallottunk.