Az ösztöncsökkentés elmélete szerint egy fiziológiai szükséglet egy felkeltett feszültségállapotot – egy ösztönt – hoz létre, amely motiválja a szervezetet a szükséglet kielégítésére, és ezáltal a feszültség csökkentésére. A ciklus helyreállítja a belső egyensúlyt.

Clark Hull dolgozta ki az elmélet legszisztematikusabb változatát. Az éhség a tápanyagok iránti szükségletből fakad; az ösztön arra ösztönzi az állatot, hogy táplálékot keressen; az evés csökkenti az ösztönt, és ezért megerősítő. A szomjúság, a hőmérséklet-szabályozás és más homeosztatikus rendszerek ugyanezt a logikát követik. Az az viselkedés, amely sikeresen csökkenti az ösztönt, a jövőben valószínűbbé válik.

Az elmélet jól veszi figyelembe az alapvető biológiai motívumokat, ugyanakkor nehezen kezeli azokat a viselkedéseket, amelyek inkább növelik, mint csökkentik az izgalmat – a kíváncsiság, a játék és az izgalom keresése. Emellett alábecsüli a külső ösztönzők és a kognitív elvárások szerepét. A későbbi motivációs elméletek megtartották a hajtóerő gondolatát, miközben hozzáadták az ösztönző értéket, az optimális izgalmat és a kognitív értékeléseket.

Amikor egy szükséglet felmerül, és a viselkedés annak kielégítésére irányul, a hajtóerő-csökkentés elmélete továbbra is világos és gazdaságos leírást kínál.