Az idealizmus szerint a valóság alapvetően mentális vagy immateriális. E nézet szerint a fizikai világ vagy az elme konstrukciója, vagy valami elmeszerű dolog megnyilvánulása. Platónt gyakran idealistának nevezik, bár a Formákról alkotott elmélete összetettebb. A Formák örök, nem fizikai mintázatok, amelyekben bizonyos dolgok részt vesznek. George Berkeley adta az idealizmus legközvetlenebb megfogalmazását: létezni annyit tesz, mint érzékelni. Az anyagi szubsztancia nem létezik. Amit asztalnak nevezünk, az Isten elméjében és a saját elménkben lévő ideák gyűjteménye.

A német idealizmus, Kanttal kezdve, majd Fichtével, Schellinggel és Hegellel folytatva, az elmét úgy kezelte, mint amely aktívan konstituálja a megtapasztalt világot. Kant azt állította, hogy soha nem ismerhetjük meg a dolgokat úgy, ahogy önmagukban vannak, csak úgy, ahogyan intuíciónk és megértésünk kategóriái formái alatt megjelennek. Hegel azt állította, hogy a valóság a szellem önkibontakozása, a történelem pedig az a folyamat, amelynek során a szellem megismeri önmagát. Az idealizmus a 20. században hanyatlásnak indult, ahogy az analitikus filozófia a fizikalizmus felé fordult, de soha nem tűnt el. A tudatról, az érzékelésről és a valóság természetéről szóló viták életben tartják az idealista lehetőségeket.

Az idealizmus formái

• Platonikus. A valóság örök Formákból áll.
• Berkeleyan. Létezni annyit tesz, mint érzékelve lenni.
• Transzcendentális. Az elme strukturálja a tapasztalatot.
• Abszolút. A valóság a szellem önmagának kibontakozása.

Az idealizmust gyakran szembeállítják a materializmussal, amely szerint csak az anyag létezik. A köztük lévő vita a filozófia egyik legrégebbi vitája.