Az egyik biliárdgolyó eltalálja a másikat, és a második elmozdul. Azt mondjuk, hogy az első okozta a másodikat. Az okság az események közötti kapcsolat, ahol az egyik előidézi a másikat. Annyira alapvető a gondolkodásmódunkban, hogy nehéz elképzelni, hogy nélküle léteznénk. A filozófusok mégis évszázadok óta küzdenek azért, hogy pontosan megmondják, miben is áll ez a kapcsolat.

David Hume azzal érvelt, hogy soha nem érzékeljük közvetlenül az okságot. Egy eseményt ismételten látunk, amit egy másik követ, és az elme elvárásokat alakít ki. Az okság szerinte állandó együttállás, plusz az elvárás szokása. Kant ezt elutasította, azzal érvelve, hogy az okság egy olyan kategória, amelyet az elme rákényszerít a tapasztalatra. Enélkül egyáltalán nem lehetne koherens tapasztalatunk. A 20. században a filozófusok különböző típusú okokat különböztettek meg: szükséges és elégséges, közeli és távoli, hozzájáruló és döntő. A tudósok valószínűségi és kontrafaktuális elméleteket használnak: az ok valami, ami befolyásolja egy okozat valószínűségét vagy bekövetkezését. A korreláció nem okság, ahogy a szlogen tartja, de annak meghatározása, hogy mikor van, körültekintést igényel.

Az oksági számlák

• Szabályosság. Az okság állandó konjunkció.
• Kontrafaktuális. Az ok olyan dolog, ami nélkül a következmény nem következne be.
• Valószínűségi. Egy ok növeli egy okozat valószínűségét.
• Mechanikus. Az ok egy mechanizmuson keresztül okozatot hoz létre.

Az okság számít a jogban, az orvostudományban és a tudományban, ahol az okoknak tulajdonított hatások gyakorlati következményekkel járnak.