A tetőpont a narratíva legnagyobb feszültségének vagy érzelmi intenzitásának pontja. Ez az a pillanat, amely felé a növekvő cselekmény felépül, és amely után a történet a megoldás felé halad.

Egy rejtélyben a tetőpont lehet a tettessel való szembesülés; egy tragédiában ez lehet az a visszafordíthatatlan döntés vagy kinyilatkoztatás, amely megpecsételi a főhős sorsát. A kifejezés egy retorikai alakzatra is utalhat, amelyben az ötletek növekvő fontossági sorrendben vannak elrendezve. A cselekménystruktúrában azonban a drámai csúcspontot jelöli. Minden, ami előtte van, előkészíti a terepet; minden, ami utána van, a következményekkel foglalkozik.

Egy jól előkészített tetőpont egyszerre meglepőnek és elkerülhetetlennek érződik. Ha túl korán érkezik, a történet többi része ellaposodik; ha túl sokáig késik, türelmetlenség úrrá lesz rajta. A környező struktúra – emelkedő akció, süllyedő akció, végkifejlet – nagyrészt azért létezik, hogy a tetőpont teljes hatását adja.

A jelenet, amelyben a központi konfliktus eléri döntő intenzitását, a tetőpont.