Az utalás közvetett utalás egy személyre, helyre, eseményre vagy irodalmi műre, amelyet az író elvár, hogy az olvasó felismerjen. Néhány szóba sűríti a jelentést azáltal, hogy kölcsönzi egy már ismerős dolog rezonanciáját.

Amikor egy szereplőt „modern kori Prométheusznak” neveznek, az utalás magával hozza a tűzhozó és büntetésének teljes mítoszát. Shakespeare darabjai hemzsegnek a bibliai és klasszikus utalásoktól; a modern regények és filmek folytatják ezt a gyakorlatot, néha olyan könnyedén, hogy a közönségnek csak egy része érti meg az utalást. A módszer csak akkor működik, ha a közös kulturális tudás jelen van; egy homályos utalás lapos, vagy csupán zavarba ejtő.

Az utalás különbözik a közvetlen idézettől vagy hivatkozástól. Ez egy futó pillantás, gyakran kimondatlanul, és arra ösztönzi az olvasót, hogy fejezze be a kapcsolatot. A túlzott használat zsúfolttá vagy fellengzőssé teheti a szöveget, de egy jól elhelyezett utalás elmélyíti a hangvételt, iróniát teremt, vagy csendben összehangolja a jelenlegi történetet egy nagyobb hagyománnyal.

Egyetlen név vagy kifejezés is ajtót nyithat egy egész korábbi történetre. Ez az utalás ökonómiája.