Az eltartóképesség az a maximális populációméret, amelyet egy környezet idővel képes fenntartani. Függ a rendelkezésre álló élelmiszertől, víztől, menedéktől és tértől, valamint a populáció által termelt hulladéktól. Amikor egy populáció az eltartóképesség alatt van, hajlamos növekedni. Amikor túllépi a határt, az erőforrások kimerülnek, és a populáció éhezés, betegségek vagy elvándorlás miatt csökken. A fogalom a legelőgazdálkodásból származik, ahol azt írja le, hogy egy legelő hány szarvasmarhát tud eltartani állapotromlás nélkül.

A teherbíró képesség nem állandó. Változik az évszakok, a technológia és az emberi beavatkozás függvényében. Az öntözés növelheti a szárazföldek teherbírását. A talajerózió csökkentheti. Az emberek számára a teherbírást a kereskedelem bonyolítja. Egy város túllépheti helyi kapacitását élelmiszer importjával és hulladék exportjával. Ezáltal az emberek globális teherbírása az energia, a mezőgazdaság és az elosztás kérdésévé válik, nem pedig egyszerű helyi korláttá. A becslések nagymértékben változnak, néhány milliárdtól több mint tíz milliárdig, a fogyasztásra és a technológiára vonatkozó feltételezésektől függően.

Mi alakítja a teherbírást

• Élelmiszer és víz elérhetősége.
• Tér és élőhely minősége.
• Ragadozók, betegségek és versengés.
• Hulladékfelhalmozódás és szennyezés.

A populációk gyakran túllépik az eltartóképességüket, mielőtt csökkennének. A fellendülés-visszaesés ciklusnak nevezett minta szarvascsordákban, rovarkitörésekben és a boroshordókban lévő élesztőben jelenik meg.