A vágás a film legalapvetőbb átmenete. Egy felvétel véget ér, és egy másik elkezdődik. Hirtelen és azonnali. Nincs átmenet, nincs átmenet, nincs áttűnés. A kép egyszerűen csak változik. A vágás annyira gyakori, hogy a közönség alig veszi észre. Pedig ez a filmnyelv alapja. Vágás nélkül a mozi egyetlen folyamatos felvételre korlátozódna.

A vágás azért működik, mert az emberi agy kitölti a hézagokat. Ha egy szereplő az egyik felvételen egy ajtóra néz, a következőben pedig az ajtó látható, a közönség megérti, hogy a szereplő az ajtót nézi. Ez a Kulesov-effektus. A jelentést az egymás mellé helyezés hozza létre, nem az egyes felvételek. A vágás a jelentésalkotás eszköze.

A vágásoknak többféle típusa létezik. A „hard cut” a szokásos, azonnali átmenetet jelenti. Az „jump cut” megszakítja a folytonosságot azáltal, hogy két hasonló felvétel között vág, zavaró hatást keltve. Az „match cut” két felvételt köt össze vizuális vagy tematikus hasonlóság révén, mint például a csontból űrhajóba vágott kép a 2001: Űrodüsszeia című filmben. A „cut-away” egy kapcsolódó, de különálló képre vág, majd visszatér. Mindegyik típusnak megvan a saját hatása.

A vágás nem csupán technikai művelet. Kreatív döntés. Az időzítés, a ritmus és a vágások elhelyezése határozza meg a film tempóját és hangulatát. A vágó azzal keresi a kenyerét, hogy tudja, mikor kell vágnia, és mikor kell várnia.