A géntechnológiában a vektor egy olyan hordozó, amely genetikai anyagot juttat a gazdasejtbe. Ez az a hordozó, amely egy gént egy sejtbe szállít, ahol az replikálódhat vagy expresszálódhat. A leggyakoribb vektorok a plazmidok, de vírusokat, kozmidokat és mesterséges kromoszómákat is használnak. A választás a gén méretétől, a gazdasejttől és a céltól függ.

A vektorokkal szemben támasztott követelményeknek számos követelménynek kell megfelelniük. Képeseknek kell lenniük replikálódni a gazdasejtben. Rendelkezniük kell egy szelektálható markerrel, általában egy antibiotikum-rezisztencia génnel, hogy a vektort felvevő sejtek azonosíthatók legyenek. Rendelkezniük kell egy klónozóhellyel, ahová a kérdéses gén beilleszthető. Képeseknek kell lenniük a gént a sejt megfelelő rekeszébe juttatni. Az expresszióhoz promóterre és más szabályozó elemekre van szükségük.

A vírusvektorokat génterápiára használják. A lentivírusok integrálják genetikai állományukat a gazdaszervezet genomjába, biztosítva a hosszú távú expressziót. Az adenovírusok nem integrálódnak, így az expresszió átmeneti, de biztonságosabb. Az adeno-asszociált vírusok kicsik, nem patogének, és képesek hosszú távú expresszióra nem osztódó sejtekben. Mindegyiknek megvannak az előnyei és a kockázatai.

A vektor szónak a fertőző betegségekben egy másik jelentése is van. A vektor egy élőlény, például egy szúnyog vagy egy kullancs, amely kórokozót visz át egyik gazdaszervezetről a másikra. A két jelentés összefügg: mindkettő hordozó. A kontextus határozza meg, hogy melyikre gondolunk.