1972-ben felröppent a hír, hogy az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálata 40 éven át vizsgálta a kezeletlen szifiliszt több száz fekete férfinál Tuskegee-ben, Alabama államban, még azután is, hogy a penicillin elérhetővé vált. A felfedezés sokkolta a közvéleményt, és örökre megváltoztatta a kutatást. A bioetika ebből a felismerésből nőtte ki magát. A biológia, az orvostudomány és a biotechnológia által felvetett erkölcsi kérdéseket vizsgálja.

A terület a kérdések széles skáláját öleli fel. A tájékoztatáson alapuló beleegyezés azt kérdezi, hogy a betegek és a kutatási alanyok megértik-e, hogy mihez egyeznek bele. Az adatvédelem azt kérdezi, hogy ki birtokolja a genetikai adatokat, és ki férhet hozzájuk. Az egyenlőség azt kérdezi, hogy ki profitál az új terápiákból, és ki marad ki belőlük. A génszerkesztés azt kérdezi, hogy meg kellene-e változtatnunk az emberi embriókat. Az életvégi ellátás azt kérdezi, hogyan definiáljuk a halált, és ki dönti el, hogy mikor kell leállítani a kezelést.

A bioetika nem egyetlen válasz. Ez egy érvelési folyamat. Négy alapelv vezérli a terület nagy részét: az autonómia, a jótékonyság, a nemártás és az igazságosság. Az autonómia tiszteletben tartja a beteg választásait. A jótékonyság elősegíti a jólétet. A nemártás elkerüli a kárt. Az igazságosság igazságosan osztja el az előnyöket és a terheket. Ezek az elvek gyakran ütköznek egymással, és a konfliktus megoldása ítélőképességet igényel.

A bioetikai bizottságok felülvizsgálják a kutatási protokollokat, tanácsot adnak a kórházaknak és alakítják a szabályozást. Ez a terület nem elvont. Ez dönti el, hogy egy vizsgálat folytatódhat-e, hogy egy gyógyszert jóváhagynak-e, és hogy a beteg visszautasíthatja-e a kezelést. A tét személyes.