A csillagászok nem tudnak mérőszalaggal eljutni a csillagokig. Ehelyett létrát építenek. A kozmikus távolságlétra módszerek sorozata, amelyek mindegyikét az alatta lévő kalibrálja. Nincs olyan technika, amely minden távolságra működne. Együttesen a Holdtól a megfigyelhető univerzum széléig érnek el.

Az első lépcsőfok a parallaxis. A Föld pályája eltolja a közeli csillagokról alkotott képünket, és ez az eltolódás adja meg a távolságukat. A parallaxis körülbelül 10 000 fényévre rúg. A következő lépcsőfok a cefeida változókat és az RR Lyrae csillagokat használja, amelyek periódusai felfedik valódi fényességüket. A harmadik lépcsőfok az Ia típusú szupernóvákat használja, amelyek elég fényesek ahhoz, hogy több milliárd fényéven át láthatók legyenek.

Minden egyes fok az alatta lévőtől függ. Ha a kalibráció rossz, akkor minden felette lévő is rossz. Ezért vitatkoznak a csillagászok a Hubble-állandóról. A különböző módszerek kissé eltérő válaszokat adnak, és az eltérés, amelyet Hubble-feszültségnek neveznek, új fizikára utalhat.

A létra nem tökéletes metafora. Inkább feltételezések láncolatára hasonlít, amelyek mindegyikét újra és újra tesztelik. Amikor egy láncszem elszakad, az egész lánc gyanússá válik.