Szibériában, Amerikában, valamint Ázsia és Afrika egyes részein bizonyos személyek régóta közvetítőkként szolgálnak az emberi közösség és a szellemvilág között. A sámán kifejezés, amelyet a szibériai tunguzból kölcsönöztek, vált ennek a szerepnek az általános megnevezésévé. A sámán módosult tudatállapotba kerül – dobolással, tánccal, böjtöléssel vagy pszichoaktív növények használatával –, hogy utazzon, információkat gyűjtsön, gyógyítson vagy tárgyaljon a szellemekkel.

A hívást gyakran krízis jellemzi: betegség, álmok vagy halálközeli élmény, amely a szellemek általi kiválasztást jelzi. Ezt követi a képzés, néha egy idősebb gyakorló irányítása alatt, néha magányos megpróbáltatásokon keresztül. Miután felismerték, a sámán nyilvános rituálékat hajt végre a csoport javára – diagnosztizálja a szerencsétlenség okát, visszaszerzi az elveszett lelkeket, elkíséri a halottakat, vagy biztosítja a vadászat sikerét. A kozmológia jellemzően rétegzett: egy felső világ az égi szellemekből, egy középső világ a hétköznapi életből és egy alsó világ az ősi vagy állati erőkből.

A modern érdeklődés gondos etnográfiát és népi megújulást eredményezett. Egyes kortárs szakemberek a bennszülött hagyományokkal való folytonosságot állítják; mások nyíltan új formákat alkotnak. A tudósok továbbra is vitatkoznak arról, hogy meddig terjedjen a kifejezés, és hogy az alapul szolgáló tapasztalatok univerzális emberi képességre vagy kulturálisan specifikus technikákra utalnak-e.

A sámánizmus lényegében a látható és a láthatatlan közötti határt porózusnak tekinti, a sámánt pedig úgy, mint aki tudja, hogyan lépje át azt.