A drámai költészet egy történetet vagy helyzetet egy vagy több szereplő beszédén keresztül mutat be, nem pedig harmadik személyű narráción keresztül. A líra és a dráma határán helyezkedik el.

A drámai monológ a legismertebb modern műfaj, de ide tartoznak a verses játékok, a párbeszédes versek és minden olyan vers is, amelyben a hang a költőtől eltérő szereplőhöz tartozik. A hangsúly a hangon, az alkalmon és a karakter beszéd általi feltárásán van. Az olvasók inkább véletlenül hallják, mintsem közvetlenül szólítanák meg a szerzőt.

A drámai költészet lehetővé teszi olyan nézőpontok feltárását, amelyeket a költő nem feltétlenül oszt. Konfliktusokat, iróniát és pszichológiai komplexitást jeleníthet meg a vers tömörített formájában. Az előadásmód gyakran implicit; sok drámai vers erőteljesebbé válik, ha felolvassák vagy színpadra állítják. A műfaj akkor virágzott, amikor a költők a líra intenzitására vágytak egyetlen önéletrajzi hang korlátozása nélkül.

Amikor egy vers kitalált karaktereken keresztül szólal meg, nem pedig a költő saját személyében, akkor drámai költészetről van szó.