A szerzetesek bevonulnak egy félhomályos kápolnába, és lassú, uniszóno dallamba kezdenek, amely hangszeres kíséret nélkül emelkedik és süllyed. Az énekelt ima ilyen formája a kántálás. Az ismétlődő dallamos frázisok szent szavakat hordoznak, és segítenek a tudat összpontosításában.

A nyugati egyházban a gregorián ének, a keleten a bizánci ének, a hinduizmusban a védikus ének és az iszlámban a Korán recitálása mind ezt a gyakorlatot illusztrálja. Az ének lehet egyszerű és ismétlődő, vagy nagyon bonyolult. Az állandó ritmus és a korlátozott dallamterjedelem lehetővé teszi a hosszabb előadást, és elősegíti a meditatív állapotot.

A modern istentisztelet néha visszanyeri az éneklés nyugtató és egyesítő hatása miatt. A felvételek új közönséghez juttatták el az ősi repertoárokat. Akár képzett kórusok, akár egész gyülekezetek adják elő, az ének egyetlen áhítati aktusban összekapcsolja a lélegzetet, a hangot és a szándékot.

Maga a hang válik a szent szöveg hordozójává.