A sintó a kami útja. Japán őshonos vallási hagyománya, amelynek középpontjában a természeti helyeken, az ősi vonalakon és bizonyos rendkívüli személyekben lakozó szent erők tisztelete áll. Nincs egyetlen alapító, nincs kötelező érvényű hitvallás, és nincs éles határ a vallási és a kulturális között.

A kamik nem istenek a nyugati monoteista értelemben. Ők a félelmetesek, a felsőbbrendűek, a numinózusak – hegyek, vízesések, ősi fák, a halottak szellemei, a császári ősök. A torii kapuval jelölt szentélyek biztosítják azokat a helyeket, ahol az emberek megközelíthetik őket. A vízzel való megtisztulás, az étel- és szakéfelajánlás, valamint a ritmikus taps a figyelemfelkeltés érdekében a tisztelet megszokott gesztusai. A nagyobb fesztiválok, a matsuri, egész közösségeket hoznak ideiglenes közösségbe a kamikkal felvonulások, zene és közös étkezések révén.

A sintó vallás évszázadok óta együtt létezett a buddhizmussal, gyakran ugyanazokon a családokon belül, sőt ugyanazokon a templom-szentély komplexumokon belül is. A modern korban rövid ideig állami ideológiává emelték, majd 1945 után megszűnt. Ma is szerves része az életciklus-rítusoknak, az újévi látogatásoknak és annak a csendes érzésnek, hogy bizonyos helyek elkülönülnek.

A legegyszerűbben fogalmazva, a sintó az a gyakorlati meggyőződés, hogy a világ szent jelenléttel teli, és hogy az emberek jól teszik, ha hálával és gondoskodással közelítik meg ezt a jelenlétet.