A pragmatizmus az ötleteket gyakorlati következményeik alapján értékeli. Ha egy hiedelem működik, akkor igaz. Ha nem, akkor hamis. Ez a pragmatizmus alapvetése, egy jellegzetesen amerikai filozófia, amelyet Charles Sanders, William James és John Dewey fejlesztett ki. Peirce vezette be a kifejezést az 1870-es években, azzal érvelve, hogy egy fogalom jelentése a gyakorlati hatásaiban rejlik. James népszerűsítette, alkalmazva a vallásra, a pszichológiára és az etikára. Dewey fejlesztette tovább az oktatás, a demokrácia és a társadalmi reform filozófiájává.

A pragmatizmus elutasítja azt az elképzelést, hogy az igazság a hit és a valóság közötti rögzített megfelelés. Az igazság az, ami működik, ami segít megbirkózni a tapasztalatokkal, ami képessé tesz minket a hatékony cselekvésre. A kritikusok azzal érvelnek, hogy ez álcázott relativizmus, amely az igazságot a hasznostól teszi függővé, nem pedig a valóságtól. A védelmezők azt válaszolják, hogy a pragmatizmus nem arról szól, hogy mi hasznos bármilyen célból, hanem arról, hogy mit indokol a kutatás. A pragmatizmus hatással volt a jogra, az oktatásra, a politikára és a tudományra. A cselekvés filozófiája, nem a kontemplációé. Nem azt kérdezi, hogy mi igaz elvont értelemben, hanem azt, hogy milyen különbséget jelent egy hit a gyakorlatban.

Pragmatista témák

• Gyakorlati következmények. Az értelem a hatásokban rejlik.
• Az igazság működik. Az igaz hiedelmek azok, amik működnek.
• Inquiry. A tudás a problémamegoldás eredménye.
• Pluralizmus. Sokféleképpen lehet megbirkózni a tapasztalatokkal.

A pragmatizmus nem ugyanaz, mint az opportunizmus. Nem arról szól, hogy azt tegyük, ami rövid távon működik. A hit és a cselekvés hosszú távú következményeiről szól.