A kontinentális lejtőkön túl a tengerfenék hatalmas, üledékkel borított kiterjedésekké szinteződik, amelyek több száz kilométer hosszan húzódhatnak. Ezek a mélységi síkságok jellemzően 3000 és 6000 méter mélyen fekszenek, és a Föld leglaposabb régiói közé tartoznak.

Az agyag, az iszap és a felszíni plankton maradványainak finom részecskéi lassan ülepednek le a vízoszlopon keresztül, és évmilliók alatt felhalmozódnak. A turbiditási áramlatok időnként leszáguldanak a lejtőkön, és új rétegeket terítenek szét a síkságon, ennek ellenére az összkép figyelemre méltóan egyenletes marad. Kevés nagytestű állat él itt; a közösség főként ritka gerinctelenekből és a hideg, nagy nyomású, táplálékszegény körülményekhez alkalmazkodott mikrobákból áll.

A síkságok feltérképezése javult a többnyalábos szonárok és az önvezető járművek segítségével. Az üledékek az éghajlat történetét archiválják, és maguk a síkságok befolyásolják a mélytengeri cirkulációs mintákat. Elhagyatott fekvésük ellenére egyre inkább hatással vannak rájuk a mélytengeri bányászati ​​​​érdeklődés és az emberi törmelék lassú esőzése.

• Lapos, üledékkel borított mélyóceáni fenék
• Jellemzően 3000–6000 m mély
• Lassú részecskeülepedéssel és alkalmankénti zavarosságáramlással alakul ki
• Ritka, specializált élet otthona