Egy indexalap egy piaci indexet követ. Ilyen lehet az S&P 500, a FTSE 100, a Nikkei 225. Ahelyett, hogy a nyerteseket próbálná kiválasztani, az alap mindent megvásárol az indexben. Ha az index 500 részvényt tartalmaz, akkor az alap 500 részvényt tart. Az eredmény átlagos piaci teljesítmény, mínusz egy nagyon kis díj. Ez az egyszerűség tette az indexalapokat az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb pénzügyi innovációjává.

Az első indexalapot 1976-ban indította John Bogle a Vanguardnál. A kritikusok amerikaiellenesnek nevezték. Miért elégednénk meg az átlaggal? De a számok mást mutattak. A legtöbb aktív alapkezelő a díjak levonása után alulteljesítette az indexet. Évtizedek alatt a különbség egyre nőtt. Ma az indexalapok több billió dollárt tartanak. Uralják a nyugdíjszámlákat, és átalakították a vagyonkezelési iparágat.

Az indexelésben a költségek óriási szerepet játszanak. Egy aktívan kezelt alap évi 1 százalékot vagy többet is felszámíthat. Egy indexalap 0,03 százalékot számíthat fel. Egy 100 000 dolláros portfólió esetében ez a különbség évi 970 dollár. 30 évre elszámolva eléri a hatszámjegyű összeget. Az indexalapok kevesebb adóköteles eseményt is generálnak, mivel kevesebbet kereskednek. A legtöbb befektető számára ez az érv erős. A fő kockázat az, hogy a teljes piacot, beleértve a buborékokat is, Ön birtokolja.

Közös indexalapok

• S&P 500 indexalap
• Teljes részvénypiaci alap
• Nemzetközi indexalap
• Kötvényindex alap
• Szektorspecifikus indexalap