A csavarozás a szerkezeti elemeket csavarok és anyák segítségével rögzíti. Ez az acélszerkezetek összekapcsolásának egyik fő módszere. Egy csavar két vagy több lemez furatán halad át, és egy anya meghúzza, hogy a lemezeket összefogja. A csatlakozás súrlódás, csapágyazás vagy húzás útján adja át a terhelést, a csavar típusától és a kialakítástól függően. A csavarozott csatlakozások a terepen összeszerelhetők, ellenőrizhetők, és szükség esetén szétszerelhetők. A konyhában ez a kifejezés ritkán jelenik meg, de a fogalom igen. A csavar egy rögzítőelem. Egy csavaros tetejű üveg, egy bilincs, egy kötőelem. Mindegyik valamit a helyén tart. Az elv ugyanaz: egy mechanikus csatlakozás, amely ellenáll a szétválásnak.

A csavarok többféle minőségben és típusban kaphatók. Az A325 és A490 nagy szilárdságú szerkezeti csavarok, amelyeket acélvázakban használnak. Meghatározott feszültséggel húzzák meg őket. A betonba ágyazott horgonycsavarok oszlopok és berendezések rögzítésére szolgálnak. A szemescsavarok és az U-csavarok speciális célokat szolgálnak. A csavar átmérőjét, hosszát, menetét és bevonatát mind a mérnök határozza meg. A főzésben a legközelebbi megfelelője a rácsos tartó, a sült megkötésére használt zsinór. Ez tartja a formáját. Tálalás előtt eltávolítják.

A csavarozott kötéseknek vannak előnyeik a hegesztett kötésekkel szemben. Gyorsabban összeszerelhetők. Nem igényelnek minősített hegesztőket. Szemrevételezéssel ellenőrizhetők. Enyhe eltéréseket is elbírnak. De rezgés hatására meglazulhatnak, ezért rögzítő alátétekre lehet szükség. A csatlakozás csak olyan erős, mint a leggyengébb alkatrésze. Gyakran a csavar a döntő tényező. Ugyanez igaz a konyhában is. Egy túl laza rács hagyja, hogy a sült szétterüljön. Egy túl szoros rács belevág a húsba. A rögzítőelemnek megfelelőnek kell lennie. A szakácsnak tudnia kell.