A kulturális relativizmus szerint egy kultúrát a saját feltételei szerint kell megérteni, nem pedig egy másik mércéje alapján megítélni. Az elképzelés a 20. század elején merült fel, leginkább Franz Boashoz és tanítványaihoz kötve, válaszul az antropológiát akkoriban uraló rasszista és evolúciós keretekre. Boas azzal érvelt, hogy minden kultúrának megvan a saját története és logikája, és hogy egyetlen fejlődési skálán összehasonlítani őket egyszerre rossz tudomány és rossz etika.

A relativizmus nem azt jelenti, hogy bármi megengedett. Ez egy módszertani álláspont: függesszük fel az ítélkezést elég sokáig ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan látják maguk az emberek a világot. Ez nem jelenti azt, hogy minden gyakorlatot helyeselnünk kell. Az antropológusok megkülönböztetik a módszertani relativizmust, amely egy kutatási eszköz, az erkölcsi relativizmustól, amely azt az állítást állította, hogy egyetlen gyakorlatot sem lehet kritizálni. A legtöbb dolgozó antropológus az előbbit fogadja el, az utóbbit pedig elutasítja.

Miért fontos

• Korrigálja az etnocentrikus elfogultságot a kutatásban.
• Arra készteti a figyelmet, hogy a helyi kontextusra és jelentésre összpontosítson.
• Nem menti fel a bántalmazást vagy az emberi jogok megsértését.
• Ez továbbra is a tudományág egyik központi etikai elkötelezettsége.

A relativizmus helyes értelmezése egyensúlyozás kérdése. A lényeg az, hogy előbb megértsük, mielőtt ítélkezünk, nem pedig az, hogy örökre elkerüljük az ítélkezést.