A prédikáció egy vallásos beszéd, amelyet az istentisztelet részeként tartanak. Gyökerei a zsinagógai Szentírás felolvasásának és értelmezésének gyakorlatáig nyúlnak vissza, amelyet maga Jézus is követett Názáretben. A korai egyház folytatta ezt a mintát; Pál leveleit már hangosan felolvasták, és a tanítók hamarosan felálltak, hogy elmagyarázzák és alkalmazzák azokat.

A forma széles skálán mozog. Egyes hagyományok a versről versre történő kifejtést részesítik előnyben, amely közel marad a választott szöveghez. Mások a tematikus előadásokat részesítik előnyben, amelyek több részre támaszkodnak. A hosszúság, a stílus és az érzelmi hőmérséklet kultúránként és felekezetenként eltérő. Ami állandó, az az állítás, hogy a beszélt szó, amikor az írott szóhoz kapcsolódik, a kegyelem eszközévé válhat. A prédikátor elsősorban nem szórakoztató vagy előadó, hanem a szöveg és a gyülekezet szolgája.

A nagyszerű prédikációk formálták a történelmet – Ágostoné, Aranyszájú Szentírásé, Lutheré, Wesleyé, Kingé. A legtöbb prédikáció azonban hétköznapi, hétköznapi gyülekezetek számára készül. Hatékonyságukat nehéz mérni, és könnyű túlbecsülni vagy lebecsülni. A gyakorlat mégis fennmaradt, mert a közösségek továbbra is hiszik, hogy Isten továbbra is szól az emberi beszéden keresztül, amikor az a beszéd a Szentíráshoz kötődik és hittel hangzik el.

Egy prédikáció véget ér, de a munkája, ha van egyáltalán, folytatódik azok életében, akik hallották.