A megbántott személy úgy dönt, hogy elengedi a neheztelést és a viszonzás igényét. Ez a cselekedet a megbocsátás. A vallási hagyományok ezt isteni tulajdonságként és emberi kötelességként is kezelik.

A Szentírás arra buzdítja a hívőket, hogy bocsássanak meg, ahogyan nekik is megbocsátottak. A bűnvallomás és a feloldozás rituáléi intézményesítik a folyamatot. A megbocsátás nem mindig igényel megbékélést vagy a következmények elengedését; elsősorban a keserűség belső feloldását jelenti. A nehéz esetek próbára teszik a tanítást, amikor a sérelmek súlyosak vagy megbánatlanok.

Pszichológiai tanulmányok rámutatnak a megbocsátó mentális egészségére gyakorolt ​​jótékony hatásokra, de a vallási keretek ennél is továbbmennek, mivel a gyakorlatot Isten jellemébe vagy az univerzum rendjébe gyökerezik. Azok a közösségek, amelyek a megbocsátást gyakorolják, megszakítják a megtorlás ciklusait. Ez a követelmény továbbra is számos vallás egyik legnagyobb kihívást jelentő és legmeghatározóbb eleme.

A megbocsátást gyakran nehezebb gyakorolni, mint a dicséretet.