Az elfojtás Freud alapvető védekező mechanizmusa, amely száműzi a szorongást keltő gondolatokat, érzéseket és emlékeket a tudatos tudatból. Az anyag nem törlődik; távol marad a tudattól, és közvetve befolyásolhatja a viselkedést.

A klasszikus pszichoanalitikus elméletben az elfojtás motivált és automatikus. Az elfogadhatatlan vágyak vagy traumatikus emlékek a tudattalanba taszulnak, ahol aktívak maradnak, és álcázott formában visszatérhetnek tünetek, álmok vagy elszólások formájában. Az elfojtás, mint speciális, motivált folyamat empirikus alátámasztása továbbra is vitatott. Sok kutató szívesebben beszél a hétköznapi felejtésről, elkerülésről vagy előhívási kudarcról, mintsem egy különálló elnyomó mechanizmusról.

Az irányított felejtés és az érzelmi memória laboratóriumi vizsgálatai azt mutatják, hogy az emberek szándékosan vagy automatikusan csökkenthetik a nem kívánt anyagokhoz való hozzáférést. Klinikai megfigyelések továbbra is dokumentálnak olyan eseteket, amikor a szorongást keltő emlékek hosszú ideig nem érhetők el, majd később visszatérnek. A koncepció továbbra is befolyásos a pszichoterápiában, annak ellenére, hogy pontos mechanizmusai vitatottak.

Amikor a szorongással terhelt anyag a tudatosságon kívül marad, a folyamatot hagyományosan elfojtásnak nevezik.