A plaszticitás az agy azon képessége, hogy megváltoztassa szerkezetét és funkcióját tapasztalatokra, tanulásra vagy sérülésre reagálva. A szinapszisok megerősödnek vagy gyengülnek, új kapcsolatok alakulnak ki, és bizonyos esetekben a sértetlen régiók átveszik azokat a funkciókat, amelyeket korábban a sérült régiók láttak el.

A plaszticitás a korai életben a legnagyobb, a kritikus és érzékeny időszakokban, amikor az érzékszervi és motoros rendszerek finomhangolása zajlik. Ez a felnőttkorban is folytatódik, támogatva a készségek elsajátítását és az emlékezet kialakulását. Stroke vagy más gócos sérülés után az intenzív rehabilitáció elősegítheti az átszervezést, amely helyreállítja az elveszett képességeket. A kényszer által kiváltott mozgásterápia és hasonló megközelítések a plaszticitást aknázzák ki azáltal, hogy kényszerítik a sérült végtagok használatát, és ezáltal elősegítik a kéreg újrastrukturálódását.

Nem minden plaszticitás előnyös. A maladaptív változások hozzájárulhatnak krónikus fájdalomhoz, fantomvégtag-érzékeléshez és bizonyos pszichiátriai állapotokhoz. Ugyanazok a mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik a felépülést és a tanulást, különböző körülmények között nemkívánatos mintákat is rögzíthetnek.

Az agy nem egy rögzített gép. A folyamatos átszerveződési képességét nevezik plaszticitásnak.