A hipnózis egy társas interakció, amelyben az egyik személy azt sugallja a másiknak, hogy bizonyos érzékelések, érzések, gondolatok vagy viselkedések spontán módon fognak bekövetkezni. A résztvevő gyakran szűkült figyelemfókuszt és fokozott hajlandóságot tapasztal a szuggesztiók elfogadására.

Az érzékenység nagyban változik. Vannak, akik drámaian reagálnak; mások csekély hatást mutatnak. A standardizált skálák mérik a reagálás mértékét. A hipnózis csökkentheti a fájdalmat, segíthet az emlékek előhívásában (a konfabuláció kockázatával), és segíthet olyan szokások megváltoztatásában, mint a dohányzás. Az agyi képalkotó vizsgálatok a javasolt élményekkel összhangban lévő aktivitásbeli változásokat mutatnak, de az alapjául szolgáló mechanizmus továbbra is vita tárgya. A disszociációs elméletek a tudat kettészakadását feltételezik; a szociális-kognitív elméletek a szerepjátékot és az elvárást hangsúlyozzák.

A hipnózis nem megbízható módszer az elveszett emlékek pontos visszaszerzésére, és nem is ad különleges képességeket. Ez egy együttműködésen alapuló folyamat, amely a résztvevő képzelőerejének és a helyzetbe vetett bizalmának függvénye. Felelősségteljesen alkalmazva hasznos klinikai eszköz lehet; gondatlanul használva téves hiedelmeket kelthet.

A hipnózis megváltoztatja a szuggesztió és a tapasztalat közötti szokásos kapcsolatot. Ennek a változásnak a mértéke személyenként változó.