A szofisztika okos, de téves érvelés, amelyet a megtévesztésre használnak. A szó a szofistáktól származik, egy ókori Görögországban utazó tanítókból álló csoporttól, akik fizetség ellenében retorikát és érvelést tanítottak. Nem feltétlenül voltak becstelenek. Olyan készségeket tanítottak, amelyek hasznosak voltak a bíróságokon és a gyűléseken. Platón azonban manipulátorokként ábrázolta őket, akiket jobban érdekel a viták megnyerése, mint az igazság. Platón párbeszédeiben a leghíresebb szofista Prótagorasz, aki azt mondta, hogy az ember minden dolog mércéje. Ez az állítás a relativizmus egyik formájaként is értelmezhető. Az érzékeléssel kapcsolatos állításként is értelmezhető.

A szofisztika nem csupán egy ősi jelenség. Akkor jelenik meg, amikor valaki a nyelvet manipulációra használja, ahelyett, hogy tájékoztatna. Hirdetők, politikusok és ügyvédek egyaránt vádolhatók szofisztikával. A retorika és a szofisztika közötti határvonal nem mindig éles. A retorika célja a meggyőzés. A szofisztika célja a megtévesztés. A különbség az állítások szándékában és igazságtartalmában rejlik. A kritikai gondolkodás a szofisztika ellenszere. Magában foglalja a bizonyítékok kérését, a tévedések ellenőrzését és az érzelmi manipulációval szembeni éberséget. Platón párbeszédeit ma is olvassák, mert dramatizálják a valódi vizsgálódás és az okos manipuláció közötti különbséget.

A szofizmus jelei

• Érzelmi vonzerő. A félelemmel, a haraggal vagy a vággyal játszva.
• Hamis premisszák. Olyan állításokból kiindulva, amelyek nem igazak.
• Equivocation. Szavak használata különböző jelentésekben.
• Vörös heringek. Lényegtelen pontok bevezetése.

A szofisztika nem ugyanaz, mint a szkepticizmus. A szkepticizmus kétségbe vonja az állításokat. A szofisztika a kételyeket használja ki meggyőző hatás érdekében.