Különböző helyekről származó beszélők is beszélhetnek ugyanazon a nyelven, és mégis eltérő hangzást tapasztalhatnak. Az akcentus a kiejtés jellegzetes mintázata, amelyet régió, társadalmi csoport vagy egy másik nyelv hatása alakít.

A hangsúlyok magukban foglalják a magánhangzók minőségét, a mássalhangzók artikulációját, a hangsúly időzítését és az intonációt. Önmagukban nem alkotnak különálló nyelvjárást, bár a hangsúly gyakran a nyelvjárási különbségek leghallhatóbb jelzője. A hallgatók gyakran társadalmi jelentéseket tulajdonítanak a hangsúlyoknak, néha jogosan, néha nem.

A második nyelvi akcentusok akkor keletkeznek, amikor a beszélő anyanyelvének hangzásbeli szokásai átragadnak a másikra. A képzés módosíthat bizonyos jellemzőket, mégis sok beszélő élete során megőrzi a felismerhető akcentust. A nyelvészek a hangsúlyokat a hangváltozás és az identitás nyomon követése érdekében térképezik fel, ahelyett, hogy helyesnek vagy helytelennek minősítenék őket.

• Megkülönböztető kiejtési minta egy nyelven belül
• Régióhoz, osztályhoz vagy nyelvi háttérhez kapcsolódik
• Szegmenteket, ritmust és hangmagasságot foglal magában
• Variációként, nem hibaként vizsgálták