A dikció a szavak megválasztása és használata beszédben vagy írásban. Magában foglalja a szókincs szintjét, a formalitás mértékét, a konkrétságot vagy az absztrakciót, valamint a nyelv általános szerkezetét.

Egy író szóhasználata lehet formális vagy köznyelvi, szaknyelvi vagy közérthető, latin vagy angolszász, absztrakt vagy érzékszervi. Ugyanaz a gondolat kifejezhető gyökeresen eltérő szóhasználattal, és minden változat más hatást kelt az olvasóban. Az állandó szóhasználat segít a hangnem és a hangnem kialakításában; a hirtelen, megmagyarázhatatlan váltások megrázóak lehetnek. A költészetben és az irodalmi prózában a szóhasználat az egyik legfontosabb eszköz a jelentés és a hangulat megteremtésére.

A szóhasználat elemzése az egyes szóhasználatokat és a szövegrészeken vagy műveken belüli mintázatokat vizsgálja. Miért pont ez a szinonima, és nem egy másik? Miért itt egy konkrét kép, amott pedig egy absztrakció? A válaszok feltárják az író hozzáállását a témához és a közönséghez. Visszatekintve a jó szóhasználat elkerülhetetlennek tűnik, annak ellenére, hogy tudatos szelekció eredménye.

Az író által kiválasztott szavak és az ezekből a választásokból kialakuló minták alkotják a dikciót.