Az amerikaiak leggazdagabb 1 százaléka nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint az alsó 90 százalék együttvéve. Ez a Federal Reserve által szolgáltatott statisztika a jövedelmi egyenlőtlenséget ragadja meg: a jövedelem egyenlőtlen eloszlását a lakosság körében. Ezt olyan eszközökkel mérik, mint a Gini-együttható, amely 0-tól (mindenki ugyanannyit keres) 1-ig (egy ember mindent keres) terjed.

Az egyenlőtlenség a legtöbb fejlett országban az 1980-as évek óta nőtt. A globalizáció, a technológiai változások és a csökkenő szakszervezeti tagság gyakori magyarázatok. Ahogy az adópolitika és a vállalatirányítás is. A vita nem arról szól, hogy létezik-e egyenlőtlenség, hanem arról, hogy probléma-e, és mit lehet tenni ellene. Egyesek szerint az egyenlőtlenség a készségek és az erőfeszítések közötti különbségeket tükrözi, és hogy az adóztatása erősen gátolja a növekedést. Mások szerint a szélsőséges egyenlőtlenség aláássa a demokráciát, az egészségügyet és a társadalmi mobilitást.

A bizonyítékok vegyesek. Bizonyos egyenlőtlenség szükségesnek tűnik az innováció és a kemény munka jutalmazásához. A túl sok egyenlőtlenség romboló hatású lehet. Azokban az országokban, ahol alacsonyabb az egyenlőtlenség, általában nagyobb a társadalmi mobilitás, ami azt jelenti, hogy a szegény gyermekekből nagyobb valószínűséggel válnak gazdag felnőttek. Ennek az ellenkezője is igaz. A rendkívül egyenlőtlen társadalmakban az előnyök koncentrálódnak, és a ranglétra felfelé húzódik.

Közös intézkedések

• Gini-együttható
• A jövedelem felső 1 százalékának részesedése
• Palma arány (felső 10 százalék vs. alsó 40 százalék)
• Generációk közötti kereseti rugalmasság
• Szegénységi ráták