A levegőminőség azt méri, hogy mennyire tiszta vagy szennyezett a levegő egy adott területen. Általában bizonyos szennyező anyagok koncentrációján keresztül fejezik ki: szálló por, ózon, nitrogén-dioxid, kén-dioxid és szén-monoxid. A szálló por, különösen a PM2,5 néven ismert finom részecskék jelentik a legnagyobb egészségügyi kockázatot, mivel mélyen behatolnak a tüdőbe és a véráramba. Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint a kültéri légszennyezés évente milliók korai halálesetéhez járul hozzá.

A levegő minősége helyenként és időnként változik. A nagy forgalmú, ipari tevékenységű és széntüzelésű városokban általában rosszabb a levegő. Az időjárás is számít. A hőmérséklet-inverziók a talaj közelében csapdába ejtik a szennyező anyagokat, ami szmogos epizódokat okoz. A megfigyelőállomások nyomon követik a szennyező anyagok szintjét, és olyan indexeket tesznek közzé, amelyek az összetett adatokat egyszerű kategóriákba sorolják, a jótól a veszélyesig. Ezek az indexek segítenek az embereknek eldönteni, hogy a szabadban mozogjanak-e, maszkot viseljenek-e, vagy csukva tartsák-e az ablakokat.

A főbb aggodalomra okot adó szennyező anyagok

• PM2,5 és PM10: finom és durva részecskék.
• Talajközeli ózon: napfényből és járművek kipufogógázaiból képződik.
• Nitrogén-dioxid: nagyrészt a közlekedésből és az iparból.
• Kén-dioxid: fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből.

A levegőminőség nem csak kültéri probléma. A beltéri levegő állapota rosszabb is lehet, különösen azokban az otthonokban, ahol szilárd tüzelőanyaggal főznek. A szellőztetés és a tisztább kályhák mérhető különbséget jelentenek.