Egy kovácsműhelyt a hangjáról lehet felismerni: a kalapács csörgése az acélon. Az üllő az a tömb, amely ezt a csörgést előidézi. Ez egy nehéz vas- vagy acéltömb, amely gyakran 45-150 kilogrammot nyom, és egy fatuskóra vagy fémállványra van szerelve. A kovács forró fémet helyez a tömb felületére, és kalapáccsal megüti. Az üllő tömege elnyeli az ütést, és viszonozza azt, formálva a fémet a kalapács pattogtatása helyett.

Egy üllő több részből áll. A lapos felület a lapos, edzett és polírozott teteje. A szarv az egyik végén lévő kúpos kúp, amelyet ívek és gyűrűk hajlítására használnak. A lépcső vagy polc egy alsó, lapos terület a szarv közelében, amely a vágásra szolgál. A kemény lyuk vésőt vagy forró vágást tart. A lyukasztót lyukaszt. Minden egyes résznek megvan a maga célja, és egy kovács mindegyiket felhasználja egyetlen munkanapja során.

A jó üllők nem olcsók. Egy új több mint 1000 dollárba is kerülhet. Az antik üllőket, mint amilyeneket Peter Wright vagy Hay-Budden készített, edzett felületük és tiszta csengésük miatt nagyra értékelik. A tompa puffanás a csengés helyett gyakran repedt vagy leválasztott felületet jelent. Az üllő a kovácsműhely közepe. Minden más körülötte helyezkedik el.