Amikor egy csillag, mint például a Nap, meghal, nem hal meg csendben. Vörös óriássá duzzad, külső rétegeit leveti az űrbe, és egy apró, izzó magot hagy maga után. Ez a mag egy fehér törpe. Nagyjából akkora, mint a Föld, tömege pedig a Napé. Egy teáskanálnyi anyaga a Földön több tonnát nyomna.

A fehér törpék már nem olvadnak össze. Azért világítanak, mert forrók, és lassan hűlnek. Egy 100 000 Kelvin felszíni hőmérsékletű fehér törpének akár évmilliárdokba is telhet, mire hideg, sötét parázslá olvad. Egyiknek sem volt ideje teljesen lehűlni, így minden valaha kialakult fehér törpe még mindig világít.

Egy fehér törpe belsejében a fizika furcsa. Az elektronok olyan szorosan helyezkednek el, hogy a kvantumnyomás, nem pedig a hő tartja a csillagot a gravitációval szemben. Ennek a nyomásnak van egy határa. Ha egy fehér törpe túl sok tömeget halmoz fel egy kísérőcsillagtól, akkor meghaladhatja a Chandrasekhar-határt, ami körülbelül 1,4 naptömeg, és Ia típusú szupernóvaként robbanhat fel.

A fehér törpék gyakoriak. A legközelebbi a Sirius B, körülbelül 8,6 fényévnyire. A csillagászok azért tanulmányozzák őket, hogy megértsék a csillagkeletkezés történetét és a saját Napunk jövőjét, amely körülbelül 5 milliárd év múlva azzá válik.