Az anyag ritkán esik egyenesen egy fekete lyukba. Spirál alakban mozog. Ahogy a gáz és a por közelebb kerül egy hatalmas objektumhoz, a perdületmegmaradás törvénye forgó koronggá lapítja őket. A részecskék közötti súrlódás több millió fokra melegíti fel a korongot, ami világít – néha fényesebben, mint a körülötte lévő egész galaxis.

Az akkréciós korongok fekete lyukak, neutroncsillagok, fehér törpék és fiatal protocsillagok körül alakulnak ki. A fizika léptékében eltér. Egy csillagtömegű fekete lyuk körül a korong röntgensugarakat bocsát ki. Egy protocsillag körül infravörös és rádióhullámokat bocsát ki, mielőtt bolygók sűrűsödnének belőle. Mindkét esetben ugyanaz az alapvető mechanizmus működik: a gravitáció befelé húzza az anyagot, és a korong kisugározza az el nem nyelhető energiát.

A csillagászok az akkréciós korongokat tanulmányozzák, mert ezek feltárják a központi objektum tömegét és forgását. A fekete lyuk körüli korong belső széle a legbelső stabil körpályán található, amelyet az általános relativitáselmélet határoz meg. Az ebből a régióból származó röntgensugarak mérése a lehető legerősebb gravitációban teszteli Einstein egyenleteit.