Egy közösség elismer bizonyos elhunyt személyeket, akik kivételes szentséggel éltek, és akik továbbra is alkalmasak a közbenjárásra. Ezek a személyek szentek. Egyes hagyományokban léteznek hivatalos kanonizációs eljárások; a népi áhítat gyakran megelőzi a hivatalos elismerést.

A szentek az erény mintaképeiként, helyek és foglalkozások védőszentjeiként, valamint imádságos társakként szolgálnak. Ereklyéik és képmásaik az áhítat középpontjává válnak. A hagiográfiák eltérő történelmi pontossággal mesélik el életüket. A különböző egyházak különböző szentnaptárakat tartanak fenn.

A protestáns hagyományok általában elutasítják a szentek segítségül hívását, miközben továbbra is tisztelik a példaértékű életeket. Azokban a hagyományokban, amelyek tisztelik őket, a szentek konkréttá teszik az élők és a holtak közösségét. Az átlaghívők a szentekben inspirációt és elérhető szószólókat találnak.

A szentre úgy emlékeznek, mint akiben Isten szándékai szokatlanul láthatóvá váltak.