Az előhívás az emlékezetben tárolt információk elérésének és tudatosításának vagy felhasználásának folyamata. A kódolás elhelyezi az információt a tárolóban; az előhívás pedig újra előveszi. A siker az eredeti kódolás minőségétől, a megfelelő jelzések meglététől és az erős interferencia hiányától függ.

Az előhívás lehet automatikus, mint amikor egy ismerős arc azonnal felidéz egy nevet, vagy erőfeszítést igényel, mint amikor valaki a nyelve hegyén keres egy szót. A kontextus és az állapot erőteljes jelzésként szolgálhat: a visszatérés abba a szobába, ahol az anyagot tanulmányozták, gyakran javítja a felidézést. A kódolás-specificitás elve kimondja, hogy az előhívás akkor a leghatékonyabb, ha az előhíváskor jelen lévő jelzések megegyeznek a kódoláskor jelen lévőkkel.

Az előhívás sikertelensége gyakori, és nem feltétlenül jelenti azt, hogy az információ elveszett. Előfordulhat, hogy egyszerűen csak átmenetileg elérhetetlen. Az ismételt sikeres előhívás önmagában is erősíti az emléknyomot, ezt a jelenséget a tesztelés tanulási stratégiaként használja ki.

• Tárolt információk elérése
• A jelzésektől és a kódolási egyezéstől függ
• Lehet automatikus vagy erőfeszítéssel járó
• Sikeres gyakorlás által megerősítve

A legtöbb mindennapi „felejtést” inkább visszakeresési kudarcként lehetne leírni, mint végleges törlésként.