Az ész a logikus és koherens gondolkodás képessége. Ez teszi lehetővé számunkra a következtetések levonását, a problémák megoldását és az ítéletek meghozatalát. Nem ugyanaz, mint az intelligencia, amely a tanulás és a tudás alkalmazásának képessége. Nem ugyanaz, mint a racionalitás, amely az ésszerűség tulajdonsága. Az ész egy képesség, egy folyamat és egy norma. Ez az a képesség, amelyet gondolkodás közben használunk. Ez az a folyamat, amelynek során premisszákból következtetéseket vonunk le. Ez az a norma, amely megmondja nekünk, hogy mely következtetések igazoltak. A filozófusok vitatkoztak arról, hogy az ész univerzális vagy kulturálisan formált, pusztán formális vagy érzelmileg befolyásolt, és hogy minden emberben ugyanaz-e.

Kant azt állította, hogy az ész az erkölcs forrása és a tudás alapja. Hume azt állította, hogy az ész a szenvedélyek rabszolgája, hogy megmondhatja, hogyan érjük el céljainkat, de azt nem, hogy milyen célokat kövessünk. A 20. században a kritikai teoretikusok megkérdőjelezték a felvilágosodás észbe vetett hitét, rámutatva annak az uralkodásra és a kizsákmányolásra való felhasználására. A kognitív tudósok kimutatták, hogy az emberi gondolkodás gyakran elfogult és érzelmi alapú. Az ész azonban továbbra is központi szerepet játszik a filozófiában, a tudományban és a jogban. Erre hivatkozunk, amikor bizonyítékokat kérünk, amikor érveket tesztelünk, amikor megpróbálunk meggyőzni. Az ész nem tévedhetetlen. De ez a legjobb eszközünk.

Az okok típusai

• Deduktív. A szükséges következtetések levonása a premisszákból.
• Inductive. Általánosítás megfigyelésekből.
• Gyakorlatias. Indoklás arról, hogy mit tegyünk.
• Elméleti. Érvelés arról, hogy mi az igazság.

Az értelem nem ugyanaz, mint a logika. A logika az érvényes érvelés formális tanulmányozása. Az értelem a logika által vizsgált tágabb képesség.