Az állatok, beleértve az embereket is, a környezetben észlelt prediktív kapcsolatokhoz igazítják viselkedésüket. A kondicionálás a tanulási folyamatok tágabb elnevezése, amelyek során a válaszok ingerekhez vagy a cselekvések következményeihez kapcsolódnak.

A klasszikus kondicionálás ingereket párosít; az operatív kondicionálás a cselekvéseket jutalmakhoz vagy büntetésekhez köti. Mindkét forma lehetővé teszi az élőlények számára, hogy előre lássák a fontos eseményeket, és megismételjék a hasznosnak bizonyuló viselkedéseket. Az idegi szubsztrátok részben átfedésben vannak, mégis eltérnek: az amigdala és a kisagy kiemelkedő szerepet játszik a klasszikus kondicionálásban, míg a dopamin áramkörök és a bazális ganglionok központi szerepet játszanak az operatív tanulásban.

A kondicionálás elveit az oktatásban, a viselkedésterápiában és az állatkiképzésben is alkalmazták. Segítenek megmagyarázni az olyan maladaptív mintákat is, mint a függőség és a szorongás. A kondicionálással kapcsolatos laboratóriumi vizsgálatok továbbra is feltárják azokat a szinaptikus és molekuláris szabályokat, amelyek lehetővé teszik a tapasztalat számára az idegi áramkörök módosítását.

Egy jól időzített megerősítő jelzés vagy egy megbízható prediktív jelzés figyelemre méltó hatékonysággal alakíthatja át a viselkedést.