Az óda egy emelkedett stílusú lírai költemény, amely egy adott témát dicsérettel, meditációval vagy szenvedélyes elmélkedéssel foglalkozik. Általában formálisabb és hosszabb, mint egy egyszerű dal.

A klasszikus ódák nyilvánosak és ünnepiek voltak; a romantikus ódák a természetről, a művészetről vagy a halandóságról való személyes meditáció eszközévé váltak – Keats ódái a legkiválóbb angol példák. A forma követhet szigorú versszakos mintát, vagy lazább szerkezetet vehet fel. Ami állandó marad, az a komoly megszólítás érzése: a költő egy tárgy, egy személy vagy egy absztrakt minőség felé fordul, és magas szintű figyelmet és érzést tart fenn.

Az ódák gyakran tartalmaznak aposztrófot – a témához intézett közvetlen megszólítást –, valamint egy olyan gondolatmenetet, amely elmélyíti vagy bonyolítja a kezdeti impulzust. Ünnepelhetnek, sirathatnak vagy kérdőjelezhetnek. Az ódákat egykor meghatározó emelkedett dikciót a modern gyakorlók enyhítették, mégis továbbra is fennáll az a törekvés, hogy egy témának teljes lírai méltóságát adják meg.

Az a vers, amely formai intenzitással és hosszan tartó reflexióval fordul a témájához, óda.