A nonfikció a tényeken, valós eseményeken és valós személyeken alapuló prózaírás. Magában foglalja a történelmet, az életrajzot, az emlékiratot, az esszét, az újságírást, valamint az érvelés és magyarázat számos formáját.

A szépirodalommal ellentétben a nonfikció olyan igazságértéket állít, amelyet bizonyítékokkal lehet ellenőrizni. Ez az állítás nem zárja ki az értelmezést, a szelekciót vagy az irodalmi mesterséget; a legjobb nonfikciót ugyanolyan gondossággal formálják, mint bármelyik regényt. A nonfikció írója felelős a történtekért, mégis el kell döntenie, hogy mely tények számítanak, hogyan rendezi el őket, és mit jelentenek. A fikcióval való határokat néha elmossák a jelenetbeállítás és a rekonstruált párbeszéd technikái, de az irányító szándék tényszerű marad.

A nonfikció információért, meggyőzésért és a tapasztalatok megőrzéséért szolgál. Az olvasók tudásért, érvelésért, valamint a ténylegesen megtörtént életek és események szövetének megismeréséért fordulnak hozzá. A pontosság és a tisztesség normái olyan módon érvényesülnek, mint a szépirodalomban, ezért e normák megsértése különleges kritikát vált ki.

Az olyan írás, amely a valóságról szóló beszámolóként, nem pedig kitalációként kínálja magát, nem fikció.