Az egyik szereplő hosszan beszél, míg a többiek hallgatják, vagy amíg a közönség meghallja. A monológ az a kiterjesztett beszéd, amely feltárhatja a belső gondolatokat, előremozdíthatja a cselekményt, vagy retorikai készséget mutathat be. A monológgal ellentétben a monológot általában a színpadon lévő többi szereplőhöz intézik, bár a megkülönböztetés nem mindig merev.

A hatékony monológok egyensúlyban tartják az információt a karakterrel. A beszédnek úgy kell hangzania, mint amit az adott személy mondana az adott körülmények között. A hosszú, tiszta magyarázatok mesterkéltnek tűnhetnek; a legjobb monológok konfliktusból, vágyból vagy a meggyőzés szükségességéből fakadnak. A filmben és a televízióban a kamera közel mozoghat, a monológot a kinyilatkoztatás bensőséges pillanatává változtatva.

A színészek nagyra értékelik a jól megírt monológokat, mivel ezek lehetőséget adnak a terjedelem és a mélység bemutatására. Az írók a tempó lassítására, a pszichológiai betekintés elmélyítésére vagy egy tematikus állítás erőteljes közvetítésére használják őket. Akár formális, akár társalgási jellegű, a monológ egyetlen hangot helyez a figyelem középpontjába, és arra kéri a közönséget, hogy kövesse gondolatainak és érzéseinek fordulatait.