Amikor egy autó kanyarodik, a külső kerekek messzebbre mozdulnak el, mint a belsők. Ha mindkettő ugyanahhoz a tengelyhez lenne rögzítve, az egyiknek meg kellene csúsznia. A differenciálmű megoldja ezt a problémát. Ez egy olyan sebességváltó rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a hajtókerekek különböző sebességgel forogjanak, miközben továbbra is továbbítja az erőt a motortól.

A legegyszerűbb differenciálmű kúpkerekek sorozatát használja. A tányérkerék forgatja a tartót, amely a fogaskerekeket tartja. Ezek a fogaskerekek kapcsolódnak a féltengelyekhez csatlakoztatott oldalsó fogaskerekekhez. Amikor mindkét kerék azonos sebességgel forog, a fogaskerekek nem forognak. Amikor az egyik kerék lassít, a fogaskerekek kipörögnek, lehetővé téve a másik kerék gyorsulását. A két kerék átlagsebessége változatlan marad.

A nyitott differenciálművek jól működnek száraz útfelületen, de van egy gyengeségük. Ha az egyik kerék elveszíti a tapadást, kipörög, és a másik kerék nem kap nyomatékot. Ezért a terepjárók és a sportautók részlegesen önzáró differenciálműveket használnak, amelyek a nyomatékot a tapadó kerékre továbbítják. A reteszelő differenciálművek még ennél is tovább mennek, és mindkét kereket együtt reteszelik a maximális tapadás érdekében.

Az összkerékhajtású és négykerék-meghajtású rendszerek elöl, hátul és néha középen is differenciálművet használnak. A középső differenciálmű kezeli az első és a hátsó tengely közötti sebességkülönbséget. Az elektronikus rendszerek most már képesek fékezni a kipörgő kereket, és nyomatékot küldeni a többihez, csökkentve a mechanikus, részlegesen önzáró eszközök szükségességét.