A kiazmus egy retorikai alakzat, amelyben két vagy több tagmondatot szerkezetük felcserélésével egyensúlyoznak ki egymással. Az elemek az X betűhöz hasonlóan keresztezik egymást.

„Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád – kérdezd, mit tehetsz te a hazádért” – ez egy híres modern példa. A második fele felcseréli az első felének nyelvtani sorrendjét, emlékezetes szimmetriát teremtve. A klasszikus és bibliai írók széles körben használták a kiazmust; költészetben, szónoklatokban és prózában is megjelenik, valahányszor egy író a teljesség vagy az elkerülhetetlenség érzetét akarja kelteni egy gondolatban.

A kiazmus az egyszerű antitézistől az inverzió sajátos eszközében különbözik. A fogalmak keresztezése kiemelheti a kontrasztot, megerősíthet egy paradoxont, vagy egyszerűen csak gyönyörködtetheti a fület a mintázott visszatérésével. Amikor az inverzió erőltetettnek érződik, az ábra pusztán okossá válik; amikor természetesen fejlődik ki a gondolatból, egyszerre elegánsnak és igaznak tűnik.

Az a mondat, amely saját szerkezetének megfordításával fordul vissza önmagába, kiazmust alkalmaz.