Az ember dicsérő, könyörgő, hálaadással vagy bűnvallomással fordul az istenihez. Ez a megszólítás az ima. Ez a legelterjedtebb és legszemélyesebb vallási cselekedet.

Az ima lehet formális és liturgikus, vagy spontán és privát. A testtartások közé tartozik a térdelés, az állás, a leborulás és az ülés. Egyes hagyományok a rögzített szövegeket hangsúlyozzák; mások a szabad kifejezést ösztönzik. A másokért való közbenjárás, a siránkozás és a csendes elmélkedés mind ebbe a körbe tartozik. A gyakorlat alapját az a hit képezi, hogy az isteni meghallgat és válaszol.

A rendszeres ima pszichológiai előnyei dokumentáltak, mégis a vallási gyakorlók elsősorban kapcsolatként, nem pedig technikaként értékelik. A száraz időszakok és a megválaszolatlan kérések próbára teszik a kitartást. A közösségek megtanítják a gyerekeket imádkozni, és imával veszik körül a haldoklókat. Az imában az emberi és a transzcendens közötti határ átmenetileg átjárhatóvá válik.

A legegyszerűbb ima is az önmagunkon túli feltárás cselekedete.