A Tripitaka a hagyományos buddhista kánon. A név jelentése „három kosár”, utalva a három gyűjteményre, amelyekbe a tanítások szerveződtek: a Vinaya Pitaka a szerzetesi fegyelemről, a Sutta Pitaka a beszédekről és az Abhidhamma Pitaka a szisztematikus filozófiai elemzésről.

A különböző buddhista iskolák különböző változatokat őriztek meg. A théraváda hagyomány páli kánonja a legteljesebb, ma is fennmaradt korai gyűjtemény. A mahájána hagyományok nagyszámú szútrát adtak hozzá, amelyeket Buddha magasabb rendű tanításának tekintettek, miközben továbbra is tisztelték a korábbi anyagokat. A kínai és tibeti kánonok hatalmas gyűjtemények, amelyek több indiai nyelvről fordításokat, valamint eredeti műveket tartalmaznak.

A megőrzés eredeti eszközei a recitálás és a memorizálás voltak; az írás csak később jelent meg. Állítólag a Buddha halála utáni első zsinat rakta le a szóbeli hagyomány magját. Évszázadokon át a szövegeket kommentálták, vitatták meg, és a gyakorlat alapjául használták. A szerzetesek számára a Vinaya továbbra is az élet szabálya; minden buddhista számára a szutták az etikus viselkedés, a meditáció és a bölcsesség útját jelentik.

A Tripitaka tanulmányozása a Buddha tanításainak legkorábbi fennmaradt feljegyzésével való találkozást jelenti, és azt, hogy a közösség hogyan rendezte életét ezek köré a tanítások köré.