Egy szemtanútól megkérdezik, hogy mi történt, és külső ingerek nélkül kell előállítania a részleteket. A felidézés az információk előhívása az emlékezetből az eredeti inger hiányában.

A szabad előhívás tetszőleges sorrendet tesz lehetővé; a sorozatos előhívás az eredeti szekvenciát igényli; a jelzésekre adott előhívás pedig egy promptot ad. Az előhívás általában igényesebb, mint a felismerés, mivel generálást és megkülönböztetést is igényel. A kódolási specificitás elve kimondja, hogy az előhívás akkor a legjobb, ha a jelzések megfelelnek a kódolás feltételeinek.

A felidézési hibák oka lehet a gyenge kódolás, az interferencia vagy a hiányzó jelzések, nem pedig maga a nyom elvesztése. Az olyan technikák, mint a kontextus-visszaállítás és a kognitív interjú, javítják a szemtanúk általi felidézést. Az oktatásban a szabad felidézés gyakorlása jobban erősíti a tanulást, mint a passzív áttekintés. A felidézés az emlékezés azon formája, amely a legtisztábban mutatja be az aktív rekonstrukciót.

• Előhívás az eredeti inger jelenléte nélkül
• Igényesebb, mint az elismerés
• Érzékeny a cue-kódolás egyezésére
• Az aktív előhívás gyakorlása erősíti