A vizuális szikla egy laboratóriumi eszköz, amelyet csecsemők és fiatal állatok mélységérzékelésének vizsgálatára terveztek. Egy üveggel borított felületből áll, amelynek sekély és látszólag mély oldala van.

Eleanor Gibson és Richard Walk mutatták be az eszközt az 1960-as években. A mászáshoz elég idős csecsemőket a középső deszkára helyezik, és egy gondozó arra ösztönzi őket, hogy keljenek át a sekély vagy a mély oldalon. A legtöbb csecsemő nem hajlandó átmászni a mély oldalra, jelezve, hogy érzékeli a mélység csökkenését. A mászni még nem tudó fiatalabb csecsemők még mutathatják a mélység érzékelésének fiziológiai jeleit. Hasonló eredményeket kaptak csibékkel, bárányokkal és más fajokkal, amelyeknek korán el kell sajátítaniuk a tájékozódást.

A vizuális sziklafal azt mutatta, hogy a mélységészlelés legalább a kúszás korára jelen van, és nem igényel széleskörű esési tapasztalatot. Ez továbbra is klasszikus példája egy alapvető érzékelési képesség korai megjelenésének.

Egy csecsemő habozása a látszólagos szakadék szélén elárulja, hogy a szikla valóságosnak tűnik.