Az ISO a fényképezőgép érzékelőjének fényérzékenységét méri. Ez egy átvétel a filmből, ahol az ISO a film érzékenységére utalt. Digitális fényképezőgépekben az ISO az érzékelő jelének erősítése. Az alacsony ISO, például a 100 vagy a 200, a legtisztább képet eredményezi a legkevesebb zajjal. A magas ISO, például a 3200 vagy a 6400, lehetővé teszi a fényképezést gyenge fényviszonyok mellett, de zajt okoz, ami szemcsés vagy foltos képként jelenik meg. A kapcsolat kompromisszum. A magasabb ISO több zajt jelent. Az alacsonyabb ISO kevesebb zajt jelent, de több fényt igényel.

Az ISO az expozíciós háromszög három változójának egyike, a rekesznyílás és a záridő mellett. Az ISO növelése gyorsabb záridőt vagy szűkebb rekeszt tesz lehetővé, ami gyenge fényviszonyok mellett vagy nagyobb mélységélesség esetén hasznos. Az ISO növelése azonban csökkenti a dinamikatartományt és a színpontosságot is. A modern érzékelők drámaian javították a nagy ISO-értékű teljesítményt. Egy fényképezőgép, amely tíz évvel ezelőtt ISO 1600-on zajos volt, ma ISO 6400-on is tiszta lehet. A fénynek azonban még mindig nincs helyettesítője. Egy alacsony ISO-értékű kép szinte mindig jobb, mint egy magas ISO-értékű kép, ha a fény engedi.

ISO-beállítások

• Low. 100–400, a legtisztább kép.
• Közepes. 800–1600, közepes zajszint.
• Magas. 3200 és 6400 között, érezhető zaj.
• Nagyon magas. 12800-tól felfelé, jelentős zaj és részletvesztés.

Az ISO nem ugyanaz, mint az expozíció. Az ISO változtatása megváltoztatja a kép fényerejét, de nem befolyásolja az érzékelőre jutó fény mennyiségét.